Pető Kitti

A Peti által leírt edzéstervet, gyakorlatsort be is iktattam az edzőtermes napokba és pár hét alatt látványosan javult a futás közbeni erőnlétem, s javult az átlag tempóm.

Pontosan az amit akartam. 6:30-as átlag tempókról 5-5:50 közötti tempókat hozok. Bámulatos, hisz mikor elkezdtem futni majd egy éve december végén 3 km után össze akartam esni 8-9:00-ás átlagtempók mellett.

Az egészségi állapotomban nem éreztem problémát, de egy ideje esztétikai problémáim sorra gyűltek. Elkezdett nagyon csúnyán pattanásosodni a bőröm. Csomókban hullott a hajam és tört. Étvágyam nagyon hullámzó volt. Volt, hogy semmit nem ettem de volt, hogy csokit ettem, savanyúsággal. (mint egy terhes nő) S állandóan az édeset kívántam. Felkerestem egy nőgyógyászt, aki PCOS-el diagnosztizált. Őszintén nem értettem, igazságtalannak éreztem és elkeseredtem.

Sarkalatos, minden mentes diétát írt fel, amit nehezen hoztam össze a futásokkal.

S itt jöttetek újra Ti. Végső elkeseredésemben Nektek írtam, tanácsért, ismét.

A Robi (Klnikai Táplálkozási szakértő) által megírt összes tanácsot megfogadtam, s újra átterveztem a jónak gondolt életmódom. Az étkezési szokásaim és hogy mikor mit eszek. 2 hét után látványosan javulásnak indult a bőröm állapota, ami a legjobban zavar / zavart. Tudatosan állítom össze azokból a fő tippekből az étkezéseim, rendszeresen 3 óránként eszem.

Nagyon hálás vagyok a leírtakért.

Szívből köszönöm, hogy készséggel álltok rendekezésemre, szinte azonnal mikor betoppanok és panaszkodom és csak annyi kérésem lenne, bármerre is sodor az élet mindig maradjatok ilyenek.

Designation: Fuvartervező
Translate this site